A hó szakállú

Kopog már a téli hideg,

Száraz levél nagyon zizeg.

Éji mélyben csengő harsan,

Alig hallom olyan halkan.

Felhő fedi el az eget,

Mélyébe ő kit is temet?

Ekkor, íme, neki vesel,

A homályból ki is szelel.

Szemem látja, alig hiszi,

Ajándékok hegyét viszi.

Kacaj árja el is ragad,

Boldogságom tőle fakad.

Vörös posztó a gúnyája,

Arcát fedi ősz szakálla,

Fehér rojtos vastag kabát,

Ebbe rejti mostan magát.

Tömött zsákja alig bírja,

Nagy is az ő nemes kínja.

Házak felett suhan szánja,

Minden gyermek nagyon várja.

Hetek húznak kemény gályát,

Mégsem csapnak semmi lármát.

Csillagporon pata koppan,

Gyenge szívem meg is dobban.

Milliónyi kedves álom,

Teljesülni, íme, látom.

Kicsi csizmák tenger árja,

Betevőjét nagyon várja.

Hajnal virrad csupa öröm,

Kopog is már ezer köröm,

Szalad is az ablak felé,

Csoda tárul ottan elé.

Csupa kinccsel tele cipő,

Milyen szép is ez az idő.

Távol már a téli apó,

Cipellőbe szépet rakó.

Képes László

2009.12.05.