Úrnak hitte magát

A zsarnoknak napja hanyatlani kezdett,

Sok gonoszság árán igen nagyot vesztett.

Zúgó tömeg hátán szöges cipő lépdelt,

Maga elé gyakran virágokat képzelt.

Népek síró hangját örömkönnynek hitte,

Tőlük minden javuk boldogan elvitte.

S mondta nékik: hazám, gyönyörű szép hazám,

Lássátok, hogy mit tesz az én édesanyám:

Kicsiny fizetésből, apró lakásában,

Levesre is alig telik apró kanalában.

Küzdeni kell néki minden napnak percén,

Igen gyakran sóhajt hazafelé menvén.

Nem szűköl ő, nem kéri kenyeret,

Pedig abból nekem igen sok teremett.

Tengernyi sok pénzem családomnak adom,

Valójában mindet OFF SOROKBA rakom.

Hangzatos szavaim ámítják a népet,

Festenek is rólam igen derűs képet.

Jaj!- mi lesz most vélem fergeteg serege,

Dárdát szegez nekem, az anyáknak gyereke.

Mért gyűlöltök engem?- drága semmi népem,

Ne öljetek mostan, áldozzatok értem!

Vesszen mindtek végre kék bábjaim által,

Tűzzel ölök itten, ezerrel vagy százzal.

S ha fenn mondják, háttérbe vonulok,

Asztalomra rája kuncogva borulok.

Óh!- ti semmi gazok éltetek most nálam,

Nem tartom én eztán senkiért a hátam.

Sakktábla az ország ottan játszom rajta,

Futáromat küldöm, a parasztot falja.

Helyettem a király akár ki is lészen,

Kezet csókol az itt igen buzgón nékem.

S lassacskán hogy éljek, eladom a népet,

S felállítok róluk elég gyatra képet.

Olcsón vihetitek, csak szabaduljak tőlük,

Rabságban e port temeti a földjük.

Oh!- és itt a vége mindenem eladtam,

Érte igen szép, kincseimet kaptam.

Senki sem szól, hogy pusztuljak el innen,

Tömlöc legmélyére őket rég levittem.

Madárhang sem dalol elveszett a ködben,

Koronám is elkelt, a világ is ledöbben.

Földet, vizet, eget akciósan adtam,

Érette bizony busás aranyakat kaptam.

Egy magam maradtam senki nincsen nékem,

Elveszett a család s velük vitték népem.

De jó üzletet tettem magam is így vélem,

A jajgatások hegyét mai nap sem értem.